2017. július 5., szerda

Dodó levelei: Into the Business

Dodó levelei


Helloka otthon mindenkinek, család, barátok, barátnő(k), munkatársak és az összes rajongómnak a Nézőtéren!

Mint tudjátok, egy probléma megoldására hívtak ide, ebbe a valóságba, amire volt már egy holo-appom. Ez az app tök jó dolgot tud, nem véletlen Bábel Hal Pro a neve. Az ingyenes verziót mindenki letöltheti a tudatával a HoloStore-ból, félálomban gyorsabban lejön. Ez az app azt tudja, hogy a Te egyéni tudatodat, azaz Téged összehoz egy kommunikációs csatornán (feltételezhetően ezek igen intenzív és fura álmok lehetnek) az angyalaiddal, ufoiddal, szellemeiddel, stb. és a közlendők értelmét fordítja át a másik nyelvére. Tehát azt fordítja, amit mondani akarsz neki, nem azt, amit mondasz neki és viszont. Jelentősen megkönnyíti mindenki életét.

Tehát volt ez az app-om, ám itt egy komplex probléma esete állt fenn, amire nem lehetett, csak célalkalmazást készíteni, azaz egy estere szabott gyógyprogramot kellett készítenem. Ezek persze itt ezt sokáig nem így látták, ezért nem ment minden simán és az események lassan elkezdtek túlnőni azon a kis melón, amire idejöttem. Bele egy akkora projectbe, aminek lényege az, hogy a gyökérok felderítése és megszüntetése lett a fő prioritás és olyan jól sikerült, hogy azt itteniek isteni ranggal jutalmaztak érte. Ez persze jól hangzik, ám sok kötelezettséggel jár, ami sajnos gátolja a project-célt. Sajnos azonban innen most nem mehetek el, mert belekerültem valamibe, amibe ti sose fogtok, mert azonnal lezártam magam után ezt a biztonsági rést, megértitek remélem. Az istenné válás már csak ilyen dolog és remélem ti otthon is örülni fogtok majd, ha egyszer istenként megjelenek.

Persze ugyanúgy a barátaim maradtok és az ajtóm bármikor nyitva áll előttetek, ha nem kéréssel érkeztek és ha megtaláltok persze, ami higgyétek el, nem lesz könnyű. Mert egy ekkora holoSztár, mint Én, ráadásul kiváló tudós, felfedező, kutató (!), gitárművész, szóval egy ilyen sokoldalú ember könnyen sosem elérhető. Biztosan felmerült bennetek, hogyan lettem az, aki. Fegyelemmel, önszorgalommal, sok lemondással, rendkívül nagy megértéssel és igen sokmindent bevállalva. Tudom, hogy ezekről a jelzőkről senkinek se jutnék még másodikra sem eszébe, ám a vége akkora poén, hogy ezért képes voltam ezeket is bevállalni. Közben talán jobb emberré is váltam, igen, filmekben is játszom, emiatt is lettem holoSztár. Korunk nagy gondolkodójaként elmondhatom, mennyire bánt ez a hozzáállás, airől ezek a szerencsétlenek nem tehetnek, mert tényleg csak ennyit tudnak a világról. Ezért gyorsan megcsináltam az ide szükséges tudathálózaton futó holo-operációs rendszert és megkezdtem a vetítést. Van egy csomó holo vállalkozásom, igazi multi lettem, mert bár ezek a gyikok nevezik magukat multiknak, ám ők csak multinacionális vállalkozások, az enyémeim viszont multidimenzionálisak, igy jelentősen le lettek maradva. Nem vagyok abban biztos, mire elérik a mi szintünket, lesz-e nekik egyáltalán hely a mi üzleti környezetünkben, ám ugyanígy vannak ezzel ők is a saját világaikban, legalábbis emberként ezt tapasztaltam.

Igen áldozatos angyali feladatot végzem épp, amiről pecsétem is van, szóval nem értem azt a kiakadást ami megmentette mindenki seggét a világvégének nevezett beolvasztási kísérlettől, ami után itt mindenkinek megszűnt volna az individualitása. Csak ezt a Bábel Hal Prot kellett kicsit továbbfejleszteni, hogy mást fordítson, mint amit kellene, mert ha az igazságot fordítja, itt elszabadul a pokol. Közben annyian érkeztek egy csomó melóval, hogy az egész kezdett egy nagyobb darabbá összeállni, ami miatt fel kellett emelkednem, mert azt a komplex rendszert is nekem kellett összeraknom, mivel egyedül én rendelkezem ezen a bolygón a szükséges rációval és képességhalmazzal. A vádlóim közben azon az állásponton vannak, persze csak azok közülük, akik rálátnak a lényegre, hogy ekkora tahóságot még elképzelni sem tudtok, ami történik velük, nem nem tudjátok elképzelni se. Ám a cél olyan nemes, hogy nemcsak a tündéreknek, az angyalkáknak, de még az istennő(k)nek is könnybe lábad a szemük, ezek meg csak vádaskodnak. Én nem vádaskodnék, én csak hangtalanul hápognék, úgy kiakadnék és elismerném a vereséget.

Mert amikor végeztem, abban biztos voltam, hogy minden valóságban kinyírnak, így szépen eljövök. Ám nem ez történt. Pontosabban ez történt, csak visszahívtak, ami ebben a környezetben csak második visszatéréssel lehetséges. A visszahívásra azért volt szükség, mert közben a Két Fél (nem akarom őket megnevezni, legyen az egyik a gumimacik a másik pedig a cicamicák) elkezdte tényleg megismerni egymást és mindketten elkezdték követelni a másikat, a régit, az igazit. Ugye milyen morbid? De ez még nem minden, képesek voltak vallásokat alapítani, amiket aztán azonnal le is nyúltak maguknak és így problematikussá vált a viszonyuk az Éggel. Emiatt kellett először a Bábel Hal, aztán hirtelen piaci igény támadt az operációs rendszerre és onnantól nem volt megállás. Mivel a 42. dimenzióig jutott a tudatom, visszafelé biztosan találkozni fogunk, mert a szakrális csatorna nem viccel ám! De ráértek még pánikba esni, ám ezek itt már nem nagyon. Nem is mesélnék erről többet, mert kiszivárogtatnám a legjobb holofilmeket. A produceri irodám tuti nem örülne neki, mert ezek a színészek akkor igazán hitelesek, akkor van meg játékukban az az őszinteség és átélési mélység, ha nem tudnak semmit és ha lesz folytatás, mindenki szeretné látni az új évadot.

Szóval itt megcsináltam a karrierem, otthon érzem magam, halhatatlan lényként még maradok is egy darabig, mert ugyan mi lenne az, amire ne érnék rá később is, ha ezt itt megunom. A szakértők azonban tudják, magasabb dimenziók felé az egész ittlét lehet egy pillanat is és halhatatlanná úgy is lehet válni, ha az ember a halála pillanatában megfelezi az időt és mielőtt meghalna, a tudatával visszaugrik abba a valóságba, térbe és időbe, amelyikbe akarja és bármikor újrajátszhatja rosszul eljátszott Szerepeit. Hogy hogyan? Vízöntőként annyit mondhatok, csak akkor működik a dolog, ha nincs a dologra ráhúzva semmi vallásos értelmezés, sem szektásodás. Különben más működik, de a holoShow-król sem beszélhetek, a producerem megölne. Mert azt sem árulhatom el a hivatalos bejelentés előtt 1 héttel, hogy egyáltalán létezem.

Igazi gondolkodóhoz méltóan zárva soraim

Dodó